Mikor mi, német abolicionisták (a prostitúció megszüntetésért harcolók) a németországi prostitúció helyzetéről beszélünk, újra és újra ugyanazokat a válaszokat halljuk: “Biztosan csak viccelnek!” vagy “Ez mégis hogyan lehetséges?” Mikor más országokban adunk elő, a közönség soraiban ülők sokszor sírni kezdenek, vagy esetleg szünetet kérnek 15 perc után, hogy egy kis friss levegőt szívhassanak. Azt vettük észre, hogy ugyanezek az előadások bár Németországban is felháborodást keltenek, de mivel itt az emberek már jobban hozzászoktak a kialakult helyzethez, az érzelmi reakciójuk sokkal visszafogottabb. Tény, hogy a prostitúció betiltásáért rendezett eseményeken, a német férfiak gyakran nyíltan, sőt büszkén elmondják magukról, hogy ők szexuális szolgáltatásokat vásárló férfiak. Németországban nem szégyen « johnnak », szexkliensnek lenni. Ez egy vitathatatlan figyelmeztető jelzés a több évtizedes legalizált prostitúció társadalomformáló hatására nézve.
Könnyű figyelmen kívül hagyni a prostitúció ártalmas hatásait, ha közvetlenül nem tanulmányozzuk a problémát; és miközben a prostitúció valósága minden nőt érint, azok, akiknek nincs közvetlen kapcsolata a szexiparral, azok nem igazán tudják, hogy a valóságban mi folyik ott. Őszintén fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy a prostitúció normalizálásának mik a hatásai, és hogy eleget tettünk-e azért, hogy visszaszorítsuk. Az olyan, kibúvást kereső válaszok, mint hogy “én személyesen nem vagyok érintett, és sok más, fontosabb dolog van, amire koncentrálni kell” egyszerűen elfogadhatatlanok. Mikor az emberi jogok súlyos megsértéseit tárjuk fel, mint ahogy az a prostitúció kapcsán történik, kötelességünk tenni valamit. Ha őszintén megnézzük a németországi helyzetet, láthatjuk, hogy égetően szükséges beavatkozni.
A prostitúció politikai háttere és profitálói
A közvélekedéssel ellentétben a prostitúció a 2001-es prostitúciós törvényt, a Prostitutionsgesetz-et megelőzően is már több mint száz éve legális volt Németországban, eltekintve egy rövid, kora 20. századi időszaktól. A törvényjavaslatot Németország Szociáldemokrata Pártja és a Zöldek (Bündnis 90/Die Grünen) terjesztették elő, és támogatta Németország liberális pártja, a Német Szabaddemokrata Párt, és a manapság Die Linke-ként ismert Demokratikus Szocializmus Párt is. Csak a Konzervatívok ellenezték a törvényjavaslatot.
A törvény – ami alapvetően a „striciség” legalizálását és intézményesítését jelenti – kimondja, hogy a prostitúció már nem tekinthető az ország “jó erkölcsei” ellen valónak. Amíg a múltban az “erkölcstörvények megsértése” azt jelentette, hogy bírósági feljelentéssel lehetett fellépni a kizsákmányolás ellen és ezt az etikus viselkedés megszegéseként kezelték, a 2001-es törvény elfogadásával a prostitúcióra ez többé már nem alkalmazható. Régies nevétől eltekintve az „erkölcstörvény megsértése” volt lényegében az egyetlen lehetőség, hogy a specifikus törvények által nem szabályozott területeken, fel lehessen lépni a kizsákmányolás, illetve más nem-etikus üzleti tranzakciók ellen – így például a rendkívül alacsony bérek, az albérleti díjak megemelése, vagy a nagyon magas uzsora kamatláb ellen. A prostitúciót az “erkölcstörvény” alól kivonó döntés talán haladónak hangozhatott, pedig csak megkönnyítette a nők kizsákmányolását.
Az új normával teljesen egyetértő politikusaink egy pohár pezsgővel ünnepelték meg a “nagy sikert”. Dachau-ban, egy új bordély építésébe még a Keresztényszociális Unió is besegített, és ezt „egy teljesen normális üzleti ügyként” kezelték. A projekt során villanyszerelőként dolgozó Helmut Erhorn városi tanácstag így fogalmazott: “Úgy gondolom, hogy egy nagyszerű dolgot alkotunk épp: egy csodálatos szaunát, egy whirpoolos jakuzzit, amiben relaxálhatunk… Dachau város legszebb létesítménye lesz. […] Szükségünk van az ehhez hasonló helyekre a városban.”
Balról jobbra: Christine Bergmann (Szociáldemokrata Párt, SPD), az akkori családügyi és ifjúsági miniszter, Felicitas Schirow, bordélytulajdonos (Cafe Pssst, Berlin), és Kerstin Müller, a Zöldek (GRÜNE) szóvivője.
Bert Wollersheim hírhedt bordélytulajdonos 2014-ben elvitte Sylvia Pantelt, a Parlament egyik konzervatív képviselőjét egy bemutató túrára az egyik új bordélyában. Pantel így fogalmazott: “Tudom, hogy Wollersheim úr egy kedves ember.”
A német „alvilág”
Hogy hiteltelenítsék a skandináv modellt, azt híresztelik, hogy Svédországban nem hogy csökkent volna a prostitúció, csak “föld alá vonult”, így már nem látható. Ez természetesen nem igaz, Svédországban, ahol a skandináv modellt több mint egy évtizede bevezették, a bűnügyi szervezetek és szociális munkások szerint is a prostitúció és a „johnok” felderítése nem probléma; az egyetlen probléma, hogy finanszírozást találjanak a nehéz élethelyzetek megoldásához.
A striciség legalizálása mellett a Prostitúciós törvény elvileg lehetővé tette, hogy a prostituált helyzetben lévő személyek alkalmazottakká váljanak, vagyis adózás-kötelesek lehessenek, illetve elérhetővé váljanak számukra is a szociális juttatások. Azonban a becsült 400.000-1.000.000 prostitúcióban élő személyből alig 44 döntött úgy, hogy regisztrál, mint prostituált, csak hogy hozzáférhessen a szociális ellátórendszer szolgáltatásaihoz.
Szülővárosom és Hesse tartomány fővárosa, a 280 ezer lakosú Wiesbaden hivatalnokainak fogalma sincs, hogy hány prostitúcióban lévő személy él a városban, de a számot olyan 250-re becsülték, és véleményük szerint “Wiesbaden túlzottan polgári város, így tehát nincs nagy kereslet”. Azonban a személyes kutatásom során úgy találtam, hogy legalább ezer prostituált nő (és transzszexuális nő) dolgozik a városban. Ez sokkalta reálisabb szám, mint a 250 és nagyjából ugyanannyi, mint ahány prostituált helyzetben élő nő dolgozik egész Írországban. Csak két (relatíve kisebb) könnyedén felismerhető bordély található a városban, az egyik egy “szauna klub”, a másik pedig egy nemrég megnyitott “alapáras” klub. Viszont nagyon sok a prostitúció városszerte különböző lakásokban, és ez engedélyezett olyan környékeken is, ahol a bordélyoknak tilos működni. Emellett vannak pornószínházak is, és a férfiak ott is találhatnak prostituált nőket, vannak a “teaházak” (melyek többnyire török és arab férfiakat szolgálnak ki, és ahol leginkább bolgár és román nőket dolgoztatnak), a szokásos eszkortok, és természetesen az internetes prostitúció is dívik. A legtöbb ember meglepődve hallja, hogy ilyen bordélyok működnek a közvetlen szomszédságukban, mivel ezek a kis helyek nem rendelkeznek a Paradise-hoz és a Pascha-hoz hasonló megabordélyok láthatóságával és reklámjával.
És ne feledkezzünk el a szervezett bűnözés szerepéről sem! Az olyan bűnszervezetek, mint a Hells Angels, a Mongols, a Bandidos, a United Tribuns, stb. számos német városban irányítják a prostitúciót és a vöröslámpás negyedeket. Például Hamburg és Frankfurt a Hells Angels kezén van, míg Stuttgart és Villingen-Schwenningen a United Tribuns fennhatósága alá tartozik. Minden durva tapasztalat ellenére a prostitúció legalizálása körüli népszerű diskurzus inkább a nők “szabad választásáról” értekezik vég nélkül, és eszébe sincs észrevenni a szervezett bűnözés jelentős szerepvállalását.
Ha mindezeket figyelembe vesszük, és azt is, hogy meglehetősen kevesen részesülnek az „elfogadottság és látható megjelenés” következményeként beígért szociális juttatásokból, akkor ideje, hogy arról beszéljünk, mit is jelent Németországban a prostitúció „alvilága”?
Helyek, ahol a wiesbadeni prostitúció zajlik.
A prostitúció az oktatási rendszerben
A Pro Familia a nemzetközi Planned Parenthood Szövetség (IPPF) tagja, mely szervezet a szexuális felvilágosítás oktatásáról ad tanácsot az iskoláknak. Az általuk tinédzsereknek ajánlott tartalmak között megtalálható a “Sexualpädagogik der Vielfalt” című könyv (amit nagyjából “Szexuálpedagógia és diverzitás” címre fordíthatunk le). A könyv javasolja például, hogy a tanulók nevezzék meg a különböző szexpozíciókat vagy egy másik feladatban egy „bordély modernizálására” kérik őket. Kisebb csoportokban azokat a “szolgáltatásokat” kell megbeszélniük, amit egy “Freudenhaus der sexuellen Lebeslust”-nak kellene kínálnia (ezt nagyjából “életre szóló szexuális vágyak örömházának” lehet fordítani).
Azokat, akik tiltakoztak, hogy hasonló tematikát beépítsenek a tantervbe, reakciósoknak, konzervatívnak és prűdnek kiáltották ki.
2006 és 2015 között a Hessen tartományi pedagógus szakszervezet (GEW) tagjainak pedagógus továbbképzési programajánlatában szerepelt egy előadás, amelyet a prostitúció kriminalizálása ellen kiálló “Dona Carmen” nevű lobbi csoport tagjai tartottak. Az előadás látogatásáért a pedagógusok szakmai továbbképzési pontokat szerezhettek. (A városi közgyűlés tavaly úgy döntött, hogy ezeket a képzéseket kiveszi a továbbképzési oktatási programból.)
A prostitúció elfogadtatása Németországban, mely kiterjed már az iskoláskorú gyermekekre is, odáig vezetett, hogy a fiatal fiúk középiskolai érettségijüket (amit “Abiturnak” hívnak) bordélyokban ünneplik meg. Így, nem nagy kunszt, ha az alig 16 éves fiúk elmennek a helyi prostitúciós lakásokba, hogy szexet vásároljanak (valami, amit rendszeresen látok a környékemen).
“A fukarság dögös”
A “Geiz ist geil” kifejezést gyakran hallhatjuk a német hirdetésekben és marketingkampányokban, azt jelenti, hogy a “fukarság dögös” vagy “spórolni jó”. Nem meglepő, hogy ezt az elképzelést – miszerint próbáljon meg mindent a lehető legolcsóbban megvenni – a prostitúciós piacon is alkalmazzák. A nőket, mint tárgyakat adják-veszik, így tehát, mint tárgyak, a lehető legolcsóbbak kell hogy legyenek. A bordélyház-tulajdonosok egymást taposva próbálnak minél jobb ajánlatokat kínálni:
“Új lányok a berlini Caligula bordélyban. Az abszolút gyilkos szexajánlat.”
“A fukarság háza: 38,35 euró, prés: 20,00 euró, kézimunka a présben: 12,50 euró, kukkolás: 28,50 euró.”
Az “alapáras bordélyok” all-inkluzív szolgáltatást nyújtanak, hasonlóan az “egyél, amennyit bírsz” éttermekhez, azonban evés helyett “dugj, amennyit bírsz” a téma. Bizonyos esetekben az ajánlat rágcsálnivalót és innivalót is tartalmaz.
A “Pussy Club” nevű alapáras bordély kikerült a címlapokra, mikor a 2009. június 5-ei nyitásakor 1.700 férfi állt sorba a bejutásért. A nők szobái előtt a hosszú sorban állás egészen zárásig tartott, mikor is a nők többsége fáradságtól, fájdalmaktól, sebesülésektől és fertőzésektől esett össze, idevéve a fájdalmas kiütéseket és gombás fertőzéseket, amelyek a nemi szervükről azután továbbterjedtek. Egy évvel később bezárták a bordélyt emberkereskedelem miatt.
Az alapáras bordélyok nagyon elterjedtek Németországban, csakúgy, mint a “tabulos”-ok, ami azt jelenti, “nincsenek tabuk.” A gyakorlatban ez úgy működik, hogy “mindent, védekezés nélkül”. Ennek eredményeképpen a szexuális úton terjedő betegségek száma növekedésnek indult Németországban – így a HIV fertőzések száma a többéves stagnálás után ismét megemelkedett – és gyakori, hogy a házas férfiak megfertőzik a feleségüket.
Az ügyfelek megszerzéséért folyó verseny azt jelenti, hogy a kölni Paschához hasonló bordélyláncok olyan szerencsejátékokat ajánlanak, ahol egy ingyenes egyéjszakás kalandot lehet nyerni. Egy berlini bordély a kávézókhoz hasonlóan “gyűjtőkártyákat” ad az ügyfeleinek: öt látogatás után 50 százalékos engedményt lehet kapni, és a 11. látogatás ingyenes.
Németországban mind a kényelemnek, mind pedig a fukarságnak nagy szerepe van, így a férfiak elmehetnek parkolókba drive-in szexért, vagy meglátogathatnak “Verrichtungsboxnak” hívott fülkéket (ami nagyjából “dolgok elintézését” jelenti). Ma már a pizza rendeléshez hasonlóan nőket is lehet rendelni, köszönhetően egy tavaly elkészült mobil alkalmazásnak.
A prostitúció és a pornográfia kapcsolata
Egy Uschi Haller Fun & Films nevű cég különböző témájú gang bang partikról készít filmeket, amit aztán pornográf filmként árusítanak. Minden egyes résztvevő 35 eurót fizet, melybe beletartozik az étel és az ital. A “szórakoztatásként” szolgáltatott nők mind prostituáltak. A gumihasználat szigorúan tiltott, habár arcmaszkokat biztosítanak, hogy a „johnok” személyazonosságát megvédjék. A férfiaknak vagy hozniuk kell egy nemrégiben elkészített HIV tesztet (ami nem lehet több mint kéthetes), vagy ott helyben el kell végezniük egyet. Néhány példa az Uschi Haller DVD-k címeiből: “Teenie Tina, Six Months Pregnant” (Tina, a hat hónapos terhes tini), “The Big Grub” (A nagy zabálás), “Pee Party” (Pisiparti), vagy “Sloshing Party” (Löttyparti) – ahol a nőket alkohollal próbálják megpuhítani annak érdekében, hogy engedékenyebbek legyenek. Ezen kívül vannak még a “feeding frenzies” (etetési őrület) nevű események, ahol a nőket spagettivel etetik két orális szex között, míg azok össze nem hányják magukat.
A cég képeket is megjelentet az események utáni állapotokról, ahol látszik, hogy a nőknek zavaros a tekintete és gyulladt a szája. A képek teljesen ellentmondanak azoknak a reklámszövegeknek, melyek szerint a nők jól szórakoztak. Tini Tina esetében a nemi szervét a következőképpen írták le az egyik reklámoldalon: “úgy nézett ki, mint egy pávián feneke, tiszta vörös és duzzadt”.
Prostitúciós reklámok láthatók mindenütt
Ha vonattal mész Kölnbe, az első dolog, amit a pályaudvarról kilépve észreveszel, az a Pascha bordély hirdetéseit viselő taxik.
Berlinben egy, az Artemis bordély hirdetéseit viselő busszal találkozhatsz.
Az autópályán egy hasonlóan dekorált kamion mellett haladhatsz el:
… vagy esetleg áthaladhatsz egy hasonló autópálya-felüljáró alatt:
Ott, ahol hirdetni tilos, mozgatható hirdetőtáblákkal szoktak végigvezetni vagy teherautókkal, furgonokkal illetve targoncákkal parkolnak le egészen addig, míg elég ott lakó nem panaszkodik, amikor is a következő utcában parkolnak le.
A mai “menü”…
Prostitúciós lobbi a popkultúrában
Számos olyan tévéshow van Németországban, ami a pornográfiát és a prostitúciót promotálja. A FAZ nevű német újság ezeket a programokat “editorial advertising films”-nek, szerkesztői hirdetési filmeknek hívja.
Az RLT II nevű csatorna olyan valóságshow-kat vetít, amelyek pozitívan állítják be a prostitúciót, és olyan prostituált nőket mutatnak be, akik arról beszélnek, mennyire szeretik azt, amit csinálnak, és hogy mennyire izgalmas is ez az egész. Az RLT II 2012-ben vetített le egy programot a Teenyland in Cologne (Kölni tinividék) nevű bordélyról, ami pedofil-szexuális fantáziákat elégít ki. Itt olyan nők érhetők el, akik kinézetre és öltözködésileg is kiskorúnak hatnak, olyan szobákban, mint például a “The Princess Room” (Hercegnőszoba), vagy a “The Classroom” (Osztályterem). Egy YouTube-on található videóban megtekinthető a bordély ötödik évfordulója, amin több német sztár is részt vett.
A The Wollersheims (Wollersheimék) nevezetű 2011-es valóságshow Bert Wollersheim bordélytulajdonost, és “Németország legikonikusabb bordélyfőnökének legújabb szerelmét” követi nyomon. Wollersheimet a 90-es években emberkereskedelemmel vádolták meg. Az ő utasítására elraboltak egy prostituált nőt, mert a nő már nem akart Wollersheim egyik bordélyában dolgozni, és az új barátja (vagy esetleg stricije?) nem akarta kifizetni az átvételi díjat.
Ez úgy látszik, meg se kottyant a nyilvános megítélésének. Sőt, Thomas Geisler, Düsseldorf polgármestere, Wollersheim-nek öltözött fel a német karnevál idején, néhány nappal a kölni csoportos támadások után. Felesége, mint Wollersheim partnere öltözött fel, műmellekkel és minden más “szükséges” kellékkel kiegészítve.
A híres Paradise bordélylánc igazgatója, Michael Beretin két, német bordélyházakat népszerűsítő tévéprogramban is részt vesz. A Rotlicht Experten-ben (Piroslámpás szakértők) bordélyok jelentkezhetnek a nők, a légkör, a higiénia minőségellenőrzésére, és a show-n keresztül kaphatnak egy minősítő pecsétet. Egy másik show-ban, a “Bordell S.O.S.” (Bordély S.O.S.) csapata bordélyokat dob fel, vagyis reklámoz, annak érdekében, hogy több pénz álljon a házhoz.
A The Mega Brothel (A megabordély) című, a brit Channel 4-en megjelent tényfeltáró dokumentumfilmben Beretin ezt mondja a kamerának: “Csak nézzenek ezekre a lélektelen, elbaszott kurvákra. Nemrégiben a nők még élvezettel végezték ezt a munkát, de azoknak a napoknak mára már vége.” Beretint 2015-ben letartóztatták emberkereskedelem, kényszerített prostitúció és csalás gyanújával.
Mindezek ellenére az RTL II továbbra is vetíti időnként a show-műsorát.
Beretint és a Paradise lánc tulajdonosát, Jürgen Rudloffot többször is meghívják, hogy olyan politikai beszélgetésekben vegyenek részt, ahol a prostitúció médiabeli jelenlétét tárgyalják. “Sikeres üzletemberekként” mutatják be őket, akik a “tiszta” prostitúcióval keresik meg a pénzüket. Színészek, énekesek és atléták szégyenérzet nélkül látogatják a létesítményeket, és pózolnak képekhez Beretinnel és Rudloffal.
Más nagynevű német striciket is hasonló uralkodókként kezelnek. Példának okáért több mint négymillió ember “lájkolta” a megabordély-tulajdonos Marcus, Anhalt hercegének Facebook oldalát, még annak ellenére is, hogy ült már börtönben pénzmosásért, csalásért és emberkereskedelemért is. Mint Németország egyik legnagyobb bordélytulajdonosa, Marcus hercegnek több mint ezer prostituált nő dolgozik.
A prostitúció legalizálása és a liberalizálása nem teszi a prostitúciót biztonságossá
Legalább 69 prostituált nőt öltek meg 2000 óta Németországban, ahogy azt a Sex Industry Kills (A szexipar öl) nevű oldalon is leírják. És ezek csak a bejelentett esetek, miközben valószínű, hogy ennél jóval több nyilvánosságra nem került eset is van. Legalább 22 gyilkossági kísérlet is volt, két ember eltűnt, és egy nő drogtúladagolásban halt meg egy bordélyban. Nem telik el úgy egy hét, hogy a média ne közvetítene megerőszakolt, kirabolt, vagy valamilyen módon megfenyegetett prostituált nőkről.
A prostituált nők gyilkosságainak és gyilkossági kísérleteinek helyei Németországban
Hosszú út, és egy elkeseredett harc áll előttünk, és mindezt a német abolicionisták nem tudják egyedül véghezvinni. Szükségünk van olyan kívülállókra, akik azt mondják: “Ti németek, teljesen bolondok vagytok?”. Dokumentumfilmek és beszámolók már elkezdték bemutatni a németországi helyzet valóságát. Ma már még a “szexmunka mellett” lobbizók is azt mondják, hogy a “német modell” nem kívánatos. Itt az ideje, hogy a németek szégyellni kezdjék magukat a kialakult helyzet miatt, ahelyett, hogy örülnének neki.
A szerző, Manuela Schon az Abolition 2014 (Abolíció 2014) aktivistája és a németországi baloldali politikai párt, a Die Linke Linke gegen Prostitution (“Baloldaliak a prostitúció ellen”) nevű csoportjának társalapítója. Wiesbadenben él.